Bevezető

az üzleti döntésekhez nélkülözhetetlen gazdasági hír- és információszerzés, gazdasági és ipari kémkedés, competitive intelligence gazdasági és jogi szempontból vizsgálva

Támogatás

A blog kizárólagos támogatója az Ungarnconsulting

Brutális kárral jár egy céges laptop elvesztése

2013.10.07. 14:44 competitive intelligence

"A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül, a magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz - derül ki az Intel kutatásából.

A számítástechnikai cég azt is megállapította: a laptopokon tárolt adatok nagyobb értéket képviselnek a vállalatok számára, mint maguk az eszközök, hiszen az adatvesztés által okozott maximális kárértéket mintegy 14 millió forintra becsülték. A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.

A felmérés általános megállapítása szerint, ha a mobileszközök elhagyják a vállalat területét, még nagyobb az eltűnési kockázat. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lengyelországban eltulajdonított céges laptopok harmadát közvetlenül a vállalatoktól lopták el. A cseh cégek sem állnak jobban, hiszen ott a harmaduk tűnik el a munkahelyen, míg Magyarországon majdnem 20 százalék ez az arány, Szlovákiában pedig 22,5 százalék. Ráadásul a közép- és kelet-európai vállalatoknál eltűnő laptopok 26,4 százalékos részaránya több mint kétszeresen meghaladja az egyesült államokbeli vállalatoknál tapasztalt értéket, ahol az összehasonlító felmérések szerint a laptopok mindössze 12 százaléka tűnik el.

A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.

A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra.

gewalt-und-drohdelikte-haben-in-der-schweiz-zugenommen-112481204.jpg

A kutatásról szóló közlemény idézi az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját, Gacsal Józsefet, aki elmondta: a legtöbb informatikai vezető is osztja azt a nézetet, miszerint a laptopok elvesztése végzetes következménnyel is járhat a vállalat számára. A legtöbben Lengyelországban vannak ezen a véleményen (84,3 százalék), és csak Szlovákiában vannak kisebbségben azok a válaszadók (41,7 százalék), akik szerint nem fogja tönkretenni a céget az, ha eltűnik az egyik vezető laptopja. Hozzátette, a fő probléma az, hogy a vállalatok nem titkosítják az adataikat, minden második laptopról hiányzik az adatvédelmi rendszer. Ez leginkább Magyarországra jellemző (58,6 százalék), majd Szlovákia (55,3 százalék), Csehország (52 százalék), majd Lengyelország (51 százalék) következik."

Forrás: http://nol.hu/gazdasag/brutalis_karral_jar_egy_ceges_laptop_elvesztese

Kép: http://www.fotos-verkaufen.de/fotorecht/fotoklau-im-internet.html;  http://www.bzbasel.ch/schweiz/gewalt-und-drohdelikte-haben-in-der-schweiz-zugenommen-112481204

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletihirszerzes.blog.hu/api/trackback/id/tr415555310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hekhekhekhekkinen 2013.10.07. 15:38:34

Nem igazán értem.

Ma már fillérekbe kerül, hogy mindenki a szerverre szinkronizálja az adatait, mondjuk napi/heti 1 alkalommal.
A gépbe belépni nem tudnak, ha nem hülye a delikvens.
A háttértár védelme pedig szintén megoldott minden normális laptopban még akkor is, ha másik gépen akarják elolvasni.

Mindenki magára vessen én azt mondom. Kis odafigyeléssel ez mind kivédhető.

Sokkal nagyobb veszély van az okostelefon vonalon. Azokról valahogy nem beszél senki, pedig az az igazi probléma...

competitive intelligence 2013.10.07. 23:30:59

@hekhekhekhekkinen: Technikailag megoldott a védelem, de a felmérések szerint egy átlagfelhasználó (irodai környezetben) nem menti el / szinkronizálja a szerverre az adatait, csak ha jön pl. az ISO-ellenőrzés. Már az is eredmény, ha az átlag user nem tűzi a jelszavát kis cetlin a gép mellé...
Az okostelefon valóban komoly veszélyt jelent, volt korábban erről is egy bejegyzésem.
süti beállítások módosítása