A reverse engineering egy a gyakrolatban gyakran használt információszerzési módszer, melynek lényege az adott működési elv, termék, szolgáltatás stb. elemzése és dokumentálása az eredeti tervek ismerete nélkül, pusztán a működés, felépítés, folyamatok stb. analizálásán keresztül.
A célja a konkurencia termékének megismerése, majd a szerzett ismeretek alapján saját verzió építése, lehetőleg az elemzett termék hátrányainak kiküszöbölésével.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy teljesen legális forrásból – értsd pl. kereskedelmi forgalomban – vásárolnak egy terméket, amit aztán otthon szétszednek, patikamérlegen lemérik az egyes alkatrészeket, megnézik az egyes összetevők erősségeit, gyengeségeit és így tovább, majd felhasználják az így szerzett tapasztalatokat műszaki és/vagy marketing szempontból.
A visszafejtés egyszerre több célt is szolgálhat:
- egyrészt sok esetben értékes időt lehet megtakarítani,
- másrészt ezzel természetesen pénzt is lehet spórolni
- harmadrészt nagyon rövid úton lehet összehasonlításokat végezni a saját, illetve a versenytársak termékeit illetően.
A reverse engineering jogi megítélése nem egyértelmű, a visszafejtést sok ország törvényei tiltják, vagy különböző feltételekhez kötik, ugyanakkor különbséget kell tenni a reverse engineering és az ipari kémkedés között. Szabadalmaztatott műszaki megoldások átvétele nyilván nem megengedett, ám az összehasonlítást, a másik megoldás gyengeségeinek feltárását természetesen semmi sem tiltja. A reverse engineering egyébként sok iparágban teljesen bevett szokás, sőt, állítólag a német prémium autógyártók egyenesen ajándékba adnak a konkurenciának az új modelleikből egy-egy példányt, hogy azoknak ne a szalonban kelljen beszerezni a szétbontásra váró autókat.
A reverse engineering természetesen a katonai technika területén sem ismeretlen, egy a hidegháborúban Japánban landolt szovjet vadászgépet szintén szétkaptak az amerikai-japán mérnökök, majd utána becsületesen visszaadták a jogos tulajdonosának – darabokban, nyilván idő hiányában ezzel mér nem tudtak foglalkozni.